A DLX MEDIA marketing ügynökség elsősorban magyar kisvállalkozásoknak nyújt digitális marketing szolgáltatásokat, azon belül fókuszálva a tartalom marketingre, szakértői márkaépítésre, stratégiai kommunikációra, folyamatos és minőségi videós tartalmak gyártására. A megbízható és minőségi online marketingre egyre nagyobb szükségük van a hazai vállalkozásoknak, ezért mi is folyamatosan keressük azokat a tehetséges munkatársakat, partnereket és alvállalkozókat, akik szívesen dolgoznának velünk. Nézz szét az aktuálisan elérhető álláslehetőségek között!
Üdvözöllek, Dallos Zoltán vagyok, a DLX MEDIA alapítója. A cégünk alapítása óta, az első perctől kezdve nagy hangsúlyt fektetünk a megfelelő CSAPAT építésére és összekovácsolására. Igen, csupa nagy betűvel, mert azt gondolom, hogy ez az egyik legnagyobb értékünk. Fontosnak tartom, hogy a kollégák jól érezzék magukat nap-mint-nap az irodában, mindenki olyan dolgokkal foglalkozzon, amit szeret csinálni, ami az erőssége, és a csapattagok emberileg is jól kijöjjenek egymással.
A kezdetek óta lehetőség van regisztrálni a karrier adatbázisunkba különböző online marketinggel kapcsolatos feladatokra. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül most keresünk kollégát, viszont amikor szükségünk van segítségre, akkor ebben az adatbázisban keresünk elsőként. Emiatt mindenképp érdemes regisztrálni hozzánk, ha a jövőben szívesen dolgoznál nálunk / velünk, akár főállásban, akár mellékállásban vagy akár alvállalkozóként.
Elérhető marketing állások a DLX MEDIA-nál
Szövegíró
Annak ellenére, hogy ma már minden a videózásról és a podcastek készítéséről szól, ettől függetlenül a jól megírt marketing szövegekre mindig is nagy szükség lesz.
Legyen szó akár egy PR cikkről, szakmai blog cikk megírásáról, SEO célú szövegírásról, vagy akár egy értékesítési célú landing oldal szövegezéséről – ezek folyamatosan felmerülő igények az ügyfeleink körében.
Martin kollégánk elmeséli az ő szemszögéből milyen nálunk a szövegírói munka:
“Weboldalak, webáruházak számára írok elsősorban keresőoptimalizált szöveges tartalmakat, de az értékesítési szövegírás sem ritka a projektek között. A csapatot a rugalmasság és a segítőkészség jellemzi, valódi vállalkozói szellemet tapasztalok mindenkinél.
Ezt rendkívül fontosnak tartom, hiszen mindenkinek közös érdeke a minőségi munkavégzés és a fejlődésre való törekvés. Progresszív, 21. századra szabott munkakörülmények között dolgozhatok. A projektek menete gördülékeny, mindenki pontosan tudja a dolgát, így már tényleg “csak csinálni kell”
Ha érdekel a szövegírói állás, akkor görgess a lap aljára és regisztrálj be hozzánk!
Közösségi média menedzser
A közösségi média ma már szinte az internet szinonímájává vált. Magánszemélyként lehet szeretni és lehet nem szeretni, vállalkozásként viszont muszáj ott lennünk, ahol a jövőbeni vendégeink, ügyfeleink, felhasználóink megtalálnak minket. Emiatt a közösségi média marketing megkerülhetetlen.
Kollégáink kreatív szövegeket írnak, Facebook és Instagram posztokat terveznek, folyamatosan egyeztetnek az ügyfelekkel az eredményekről, visszajelzésekről, vásárlói értékelésekről.
A kommunikáció során figyelembe vesszük az aktuálisan futó hirdetéseket, ünnepeket, szezonális hatásokat, kampányokat és az egyéb tulajdonosi érdekeket.
A közösségi médiával kapcsolatos napi feladatok:
“Napjaim nagy részét az teszi ki, hogy megtervezem, megírom és szerkesztem ügyfeleink social media felületeit. Ebbe az is beletartozik, hogy én válogatom és szerkesztem azokat a képeket, amik megosztásra kerülnek, illetve megosztom vagy beidőzítem azokat.
Azoknak az ügyfeleinknek, akiknek a YouTube csatornáját is mi menedzseljük sok esetben én vagyok az ember a megosztott videók mögött. A videók (javításának) ellenőrzése mellett elkészítem a leírásokat és a thumbnail-eket is. A feltöltött videók beállításait is én készítem el.
Milyen a csapat? Nagyon segítőkész és kedves mindenki. Bárkihez fordulhatok a problémámmal vagy a kérdéseimmel, hiszen szinte mindenben kapok segítséget.
Nyitottan fogadja mindenki az új ötleteket, sőt, ösztönöznek is mindenkit, hogy bátran mondja el az ötleteit vagy véleményeit.
Szeretem, hogy mindenki nagyon fiatalos, kedves és segítőkész. Van hierarchia, viszont nem azt érzed, hogy szigorú vagy mindenki felett álló főnökeid vannak. 🙂 Lehet őszintén kommunikálni a véleményed, vagy az ötleteid, mert nyitottan fogadják. Kreatív, változatos feladatokat kapok mindig. “
Ha érdekel a közösségi média menedzser állás, akkor görgess a lap aljára és regisztrálj be hozzánk!
Marketing asszisztens
A munkánk során számos olyan feladat van, ami gyakran ismétlődő, egyszerű, de nagyon időigényes tevékenység. Többek között az adatgyűjtés, adminisztráció, anyagok fel- és letöltése, CRM rendszer karbantartás, kutatások.
Ezen tevékenységekre jellemzően virtuális asszisztenseket szoktunk megbízni, akik bárhonnan el tudják végezni az adott feladatokat – akár távmunkában is.
Munkájuk nagyon értékes számunkra, mert ezáltal mindenki azzal tud foglalkozni a csapatban, ami az igazi erőssége.
Videó vágó, operatőr
A YouTube a világ második legnagyobb oldala a napi látogatottság alapján, elképesztő mennyiségű vizuális anyag kerül feltöltésre minden egyes nap. A legfrissebb YouTube statisztikák szerint percenként (!) nagyjából 500 órányi új videó kerül feltöltésre, tehát ameddig ezt a bekezdést elolvastad, ez meg is történt! 🙂
A cégeknek nagyon jó lehetőség, ha videós tartalmakat készítenek. Ezáltal be tudják mutatni a terméküket, szolgáltatásukat, a videók által fel tudják építeni a bizalmat az ügyfelek és vásárlók felé a képernyőkön keresztül is.
A videós csapatunk a cégünk legerősebb pillére, ha érdekelnek a videózással kapcsolatos munkalehetőségek, akkor görgess a lap aljára és regisztrálj be hozzánk!
Ügyfél- és projektmenedzser
A DLX MEDIA-nál minden ügyfelünknek dedikált ügyfélmenedzsere van. Ez azt jelenti, hogy ő van napi szinten kapcsolatban az ügyféllel, ő felelős a megbeszélt határidők tartásáért, a kiváló minőségű munkáért és az ügyfeleink elégedettségéért.
Az ügyfélmenedzserek (vagy másnéven projekt menedzserek) fogják össze és koordinálják a háttér csapatot, ők szervezik meg a napi munkákat az elérhető kapacitás figyelembe vételével.
Az ügyfélmenedzsereknek nagyon jó szervező készséggel és magas empátiával kell rendelkezniük, hogy igazán bele tudják képzelni magukat az ügyfeleink helyébe és teljesen meg tudják érteni az ügyfelek valódi igényeit, üzleti céljait.
Ha érdekel az ügyfélmenedzser állás lehetőség, akkor görgess a lap aljára és regisztrálj be hozzánk!
Értékesítő, telefonos értékesítő
Az eredményes vállalkozások egyik fő motorja a proaktív értékesítés. Erre a területre különösen nagy hangsúlyt fektetünk a DLX MEDIA-nál, a saját marketingünk és brandünk építése mellett mindig is fontos szerepet töltött be.
Az értékesítői mindennapokról az alábbiakban olvashatsz:
“Napi feladataim közé tartozik, hogy új potenciális ügyfelekkel vegyem fel a kapcsolatot telefonon vagy online csatornákon keresztül (email, LinkedIn), velük online vagy személyes megbeszéléseket szervezzek. Ezeken a megbeszéléseken részletesen átbeszéljük, hogy milyen eszközökkel tudjuk segíteni őket a marketing kommunikációjukban.
A részletek tisztázását követően írásban rögzítjük az ajánlatot és a szerződést.
Ehhez jön bónuszként új embereket és olyan cégeket, tevékenységeket ismerhetek meg, akikről korábban még nem hallottam.
Szuper kreatív, fiatal csapattal dolgozom együtt, ahol mindenki a legjobbját igyekszik nyújtani. Mindenki nyitott és érdeklődő. A nyitottság is az egyik oka annak, hogy folyamatos a kommunikáció a csapattagok között, ami nagyban segíti a gyors és hatékony együttműködést. Ebben az általunk használt rendszer is óriási segítséget nyújt, így még véletlenül sem tudunk elfelejteni egyetlen feladatot sem.
Azért szeretek itt dolgozni, mert nagyon jó a társaság, támogató a közeg, azt csinálhatom, amiben jó vagyok, de mindeközben lehetőségem van arra, hogy bepillantást nyerjek más izgalmas területekbe is. Mindenki, aki itt dolgozik a fejlődést tartja fókuszban, ezért inspiráló és motiváló emberek vesznek körül. Ilyen helyen jó igazán dolgozni. A rendszereknek és folyamatoknak köszönhetően nagyon könnyű a munka, mindig tudom, hogy melyik napra, milyen időpontban mi a feladatom, ami óriási segítség.”
Ha érdekel az értékesítői állás lehetőség, akkor görgess a lap aljára és regisztrálj be hozzánk!
Marketing gyakornok
Számos felsőoktatási intézménnyel állunk kapcsolatban, fontosnak tartjuk, hogy lehetőséget és teret biztosítsunk a diákoknak szakmai gyakorlat elvégzésére. Ez egy igazi win-win szituáció, mert ha az iskola elvégzése után mindketten úgy döntünk, hogy ezután is együtt szeretnénk működni, akkor addigra már jól megismertük egymást és repülőrajttal tud indulni a közös munka! 🙂
Ha érdekel a marketing gyakornoki program lehetőség, akkor görgess a lap aljára és regisztrálj be hozzánk!
Az alábbi videóból ízelítőt kaphatsz, hogyan is dolgozunk:
Regisztráció a karrier adatbázisunkba
Fotók: Pexels