Minden cég számára kiemelten fontos, hogy tudatosan kommunikáljanak a lakossággal. A legtöbb vállalat számára a PR tevékenység kimerül néhány sajtómegjelenésben, azonban a fogalom ennél jóval tágabb, és sokkal több tevékenységet foglal magába. Ebből a bejegyzésből megtudhatod, mit jelent a PR pontosan, és hogy mely eszközeit érdemes ma alkalmaznod, ha kis- vagy középvállalkozó vagy.
A PR jelentése
A PR kifejezés az angol Public Relations kezdőbetűinek összevonásából ered, s minden olyan tevékenység beletartozik, amely a cég szervezett kommunikációjához kapcsolódik.
A PR célja a vállalat image-ának, jó hírének támogatása.
A vállalati kommunikáció minden esetben az adott cég vagy szervezet profiljához igazodik, s ennek függvényében más-más módszerek lehetnek megfelelőek a különböző típusú vállalatok számára.
A célcsoport meghatározása és megismerése nagyon fontos, akárcsak a marketing esetében, hiszen ez teszi lehetővé, hogy alkalmazkodni tudj az elérni kívánt közönség igényeihez, elvárásaihoz, stílusához, és hogy ki tudd választani azokat a csatornákat, amelyeken keresztül megszólíthatod őket.
Miért fontos a PR?
Ma már minden cégvezető és PR, illetve marketing szakember tudja, hogy a vevőszerzésben fontos szerepet játszik az, hogy az adott vállalat milyen képet alakít ki magáról a köztudatban.
Egy olyan cég, amely pozitív benyomásokat kelt a közönségben, szimpatikus az emberek számára, könnyebben valósít meg sikeres konverziókat, mint azok, akik az image és a jó hírnév kérdésével nem foglalkoznak, vagy negatív képet alakítanak ki magukról.
Tehát, ha a bevételedet szeretnéd növelni, mindenképpen érdemes időt, energiát és pénzt szánnod arra, hogy tudatosan alakítsd a cégedről alkotott közvélekedést.
Alapvetően a PR célúak lehetnek a következő tevékenységek:
- online kommunikáció
- közösségi média megjelenések
- hírlevelek kiküldése
- felmérések, kutatások végzése
- konferenciák, kiállítások szervezése
- videó készítés.
Ha segítségre van szükséged bármelyik területen, keress minket bizalommal:
DÍJMENTES KONZULTÁCIÓ
Mi NEM PR?
A köztudatban egyes fogalmak gyakran összekeverednek, így például sokan nem tudják, hogy
a PR nem egyenlő a marketinggel, sőt a reklámmal sem.
Vannak ugyan közöttük átfedések, sőt vannak olyan eszközök, amelyeket mindhárom terület alkalmaz, de más céllal és más módon, így ezek a fogalmak nem összetévesztendők egymással!
A modern PR
A hagyományos PR tevékenység a nyomtatott médiában való megjelenéseket jelentette elsősorban, ma azonban a digitalizáció és az online jelenlét térnyerése meghatványozta a vállalatok lehetőségeit a közönségkapcsolatok létrehozására és fenntartására.
A social media és a YouTube berobbanása a mindennapjainkba egyúttal rá is kényszerítette a cégeket, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott médiafogyasztási szokásokhoz, így egyes PR eszközök szerepe felértékelődött.
A sajtókapcsolatok és sajtómegjelenések ma is ugyanolyan fontosak, mint korábban, hiszen multimédia és podcast „ide vagy oda”, mindig lesz egy réteg, amely az írott sajtót tekinti az elsődleges információforrásnak.
Azonban nagyon sokan a közösségi média felületeket és a YouTube-ot használják információszerzésre, így jó, ha ezeket a csatornákat is alkalmazod.
Videó készítés, mint PR eszköz
Miért ne? Napjainkban a videó készítés az egyik legnagyobb online trend, némi túlzással élve: a csapból is videók folynak, mivel erre van leginkább igény, hiszen a célcsoportod jelentős részét valószínűleg ezeken a felületeken keresztül tudod elérni.
A videó egyszerre hat több érzékszervre, sőt akár az érzelmeinket is képes befolyásolni, s vannak olyan műfajai, amelyek kimondottan jól használhatók PR célokra.
Ilyen például az image videó, a cégbemutató videó vagy a céges rendezvényvideó.
Mindhárom videótípus elsődleges célja, hogy pozitív érzéseket és lojalitást alakítson ki a nézőkben, legyenek azok potenciális vevők, üzleti partnerek, befektetők vagy a már meglévő (és esetleg a leendő) kollégák.
A videók előnye, hogy sokoldalúan fel tudod őket használni – az elkészült kontentet feltolhatod a YouTube-ra, megoszthatod a Facebookon vagy más közösségi média felületen, kiküldheted e-mailben, vagy akár beépítheted valamilyen módon online publikációra szánt szöveges tartalomba is.
Ha segítségre van szükséged PR vagy marketing tevékenységedhez, vedd fel velünk a kapcsolatot!
DLX MEDIA tartalommarketing szolgáltatásaink eredményorientált cégeknek:
DÍJMENTES KONZULTÁCIÓ
borítókép: Roman Kraft // Unsplash
1 Comment