A reputáció hírnevet, presztízst, tekintélyt jelent, és fontos szerepet játszik a vállalatok sikerességében. A hírnév olyan, mint a bizalom – hónapok vagy talán évek munkája felépíteni, ugyanakkor pillanatok alatt elveszhet, tönkremehet. Ha viszont erős, abból számos módon profitálhatnak a cégek.
A reputáció jelentése
A reputáció (avagy hírnév) kifejezés azt jelenti, hogy egy adott személyt, szervezetet, márkát vagy bármi mást miként értékelnek az emberek. Azt tükrözi, hogy az illető vagy az adott cég mennyire felel meg a tömegek elvárásainak.
A reputációt sokan összetévesztik az imázzsal, holott előbbi esetében egy értékelő jellegű, általános véleményről van szó, míg az imázs lényege, hogy milyen kép él az emberek fejében.
Egy német tanulmány a Mc Donald’s példáját hozza fel, hogy érzékeltesse a két fogalom közötti különbséget. A gyorsétteremről mindenkinek az jut eszébe elsőként, hogy hizlaló, egészségtelen ételeket lehet náluk vásárolni, ennek ellenére a hírnevük jó, hiszen az ételeik finomak, figyelmet fordítanak a társadalmi felelősségvállalásra, és munkáltatóként is több díjat bezsebeltek már.
Tehát a reputáció jó hírt, közmegbecsülést és elismertséget jelent, míg az imázs alatt inkább általánosan kialakított képet, elképzelést, véleményt értünk.
Vállalati hírnév
Egy céget önmagában az, hogy jó termékeket gyárt, vagy kiváló szolgáltatásokat nyújt, nem tesz sikeressé. Ahhoz, hogy ezeket meg is vásárolják, szüksége van a pozitív hírnévre, amit viszont a vállalati kommunikációval lehet leginkább befolyásolni.
Ha érdekel hogyan alkalmazd a a kommunikációs eszközöket, beszéljünk!
DÍJMENTES KONZULTÁCIÓ
A marketing nemcsak abban segít, hogy a potenciális vásárlók tudomást szerezzenek a termékeidről vagy a szolgáltatásaidról, hanem azt is elérheted általa, hogy kialakuljon a cég iránti bizalom, szimpátia és lojalitás, amelynek köszönhetően a vevő téged fog választani a versenytárs helyett.
A reputáció előnyei a vállalatok számára
Nem véletlenül halljuk, látjuk, olvassuk egyre több cégről, hogy kiemelt figyelmet fordít a dolgozói jóllétre, vagy lépéseket tesz a társadalmi felelősségvállalás területén, esetleg tesz valamit a környezetvédelemért, az állatvilágért, vagy más jó ügy érdekében áll ki.
Természetesen az ilyen aktivitások mögött nem kizárólag az érdekek állhatnak, de ha mindezeket kommunikálja egy cég, azt a közvélemény befolyásolása miatt teszi – vagyis azért, hogy jó hírnévre tegyen szert.
Ezt nemigen kell magyarázni. Ugye, Te is szívesebben vásárolsz egy olyan cégtől, aki hátrányos helyzetű csoportokat támogat (adományokkal, foglalkoztatással vagy bármi mással), vagy talán választottál már a drogériában olyan terméket, melynek gyártójáról tudod, hogy nem végez állatkísérleteket?
Ugyanakkor: ha egy cégről tudod, hogy kizsákmányolja a munkavállalóit, vagy tele van a média a botrányos ügyeivel, akkor az a vásárlási hajlandóságodra is negatív hatással lesz.
DLX MEDIA tartalommarketing szolgáltatásaink eredményorientált cégeknek:
DÍJMENTES KONZULTÁCIÓ
Hírnévmenedzsment – tippek
Az online térben különösen sok lehetőségük van a vállalkozásoknak, hogy növeljék a reputációjukat.
Azon túl, hogy kommunikálják kifelé is azokat a lépéseiket és eredményeiket, amelyek jó színben tüntetik fel őket, fontos, hogy az „öndicséret” mellett a külvilágtól is érkezzenek pozitív visszajelzések.
Ezek lehetnek szuper értékelések a Google Cégem-en, partneri visszajelzések, amelyeket a vállalat megoszt a különféle felületein (weboldal, social media stb.). Utóbbi esetében nem csupán szöveges köszönetnyilvánításokra és elismerésekre gondolhatunk, hanem akár videós tartalmakra is.
A videók ezen kívül számos esetben bevethetők. Támogatta a céged az egyik fogyatékos szervezet rendezvényét? Egy rövid rendezvényvideóval önfényezés nélkül is pozitív benyomásokat kelthetsz a célközönségben.
De akár az adott szervezetet is megkérheted, hogy tüntessen fel a partnerei / támogatói között, vagy tegyen említést rólad, esetleg tag-eljen be a rendezvényről szóló social media posztban!
A lényeg, hogy a célcsoport szerezzen tudomást mindazokról az eseményekről, aktivitásokról, elvekről és célokról, amelyek hozzájárulnak a reputáció kialakulásához vagy erősödéséhez!
Bízd szakemberekre a jó híredet!
Természetesen a fontos és elismerést kiváltó lépéseket (adományozás, hátrányos helyzetűek támogatása, rendezvények szponzorálása, környezetvédelem…) a cégednek kell megtennie, de egy online marketing ügynökség sokat tud segíteni abban, hogy ezekről megfelelő módon és a legoptimálisabb csatornákon adj hírt, hogy mindez garantáltan eljusson a célcsoportodhoz.
Ha növelni szeretnéd céged vagy márkád reputációját, vedd fel velünk a kapcsolatot!
DÍJMENTES KONZULTÁCIÓ
1 Comment